Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

részlet

2009.11.22

Poros volt a járda, amin hazafelé tartottam. Hova haza? Magam sem tudtam. Egy érzés motoszkált bennem, mégpedig az, hogy örökké elvesztettem. Minden lépésem bizonytalan volt, mintha kezdtem volna elfelejteni járni, és semminek nem láttam értelmét. A nap forrón sütött, és az aszfalt nehéz porpárát lehelt az arcomba. Nem zavart. Koszos voltam kívül és belül. Soha nem éreztem ekkora fáradtságot. A lépcsőház elé érve levettem a napszemüvegemet. A megrepedt lencsén törötten csúszott el a fény. A kulcs valahova elrejtőzött. Hosszan kerestem hasztalanul, amikor egy idős néni lépett ki az ajtón, és bejutottam. A lift fáradtan döccent a kívánt emeleten, és ekkor kiesett a zsebemből a kulcs. Nem éreztem sem örömet, sem bosszúságot. A lakás kihalt volt és üres. A szobába lépve csak leengedtem magamról a táskát, elrúgtam a cipőmet, és végig dőltem az ágyon. Észre sem vettem, hogy könnyek csorognak az arcomról.

 

Az alvás inkább volt ájulásnak nevezhető, mint pihenésnek. Visszagondoltam az elmúlt napokra. Vigyorogtam, de csak úgy, mint az alkoholista rámosolyog a napi felesére. Üresen.

A tükör szörnyű képet mutatott. Hiányoztam magamnak, aztán elmosolyodtam. Ismerős volt a mosoly. Mint a farkas, amikor ölni készül. Lehengerlő. Beálltam a zuhany alá. A vízsugár forrósága perzselte a bőrömet.

Forró ajkak érintik meg a nyakam, és a kezem mindennél erősebben markolja a pad fa korlátját. Küzdelem kezdődik, a lelkem nekiugrik a testemnek. Össze akarom szorítani a szám, de csak egy halk sóhajt tudok kipréselni. Ezernyi sellő lágy érintése az államon, és kinyitom a szemem. Szembe nézek két csillaggal. A szemeivel…

Nekidőlök a hideg csempének. A víz párája elhomályosít mindent, hirtelen változtatom meg a hőmérsékletet. Jéghideg permet ránt össze. Felriadok. Ezt még egy párszor elismétlem, aztán vizesen sétálok be a szobába. Hajam vizesen és csapzottan tapad az arcomra. Elkezdek kipakolni a táskámból, és sorra kerülnek elő jelentéktelen dolgok. Ruhák, zoknik, bor, pálinka, cigaretta. Le is ülök. Magam mellé teszek egy hamutálat, és rágyújtok. Valamivel jobban érzem magam. Mélyet szívok, és lehunyom a szemem.

Dübörög a zene a fülem mellett. A lábamnál egy üveg bor várja, hogy együtt töltsük az estét. A füst, a zene átjárt. Kinyitottam a szemem. Ekkor megállt az idő, megállt minden. Semmi zaj nem hallatszott. Talán valami halk pendülés. Mint amikor a gyöngyvirágról a hajnali harmat a földre hull. Olyan szemek néztek rám, amik nem lehetnek emberéi. Gyöngyök a tenger mélyén. Megigézve álltam fel. Elindultam felé…

Mielőtt még felidéztem volna az egész múltat, gyorsan elhessegettem a gondolatot, hogy belemélyedjek. Fájt volna.

Nekiindultam tehát, hogy megkeressem azt, amilyen voltam. Kiléptem az utcára, és rá kellett ébrednem, hogy esteledik. Remek lehetőség a gondolat ragadozóinak, hogy szétmarcangoljanak, ha hagyom magam. Nem adtam meg nekik ezt az esélyt. Szembenéztem velük, és hagytam, hogy szépen magamra hagyjanak.

Délután esett az eső, és még mindig nedvesek voltak az utcák. A fák lombjain megcsillant az utcai lámpák fénye. Az út magától fogyott a lábam alatt. Hagytam, hogy magáévá tegyen. Mintha egy elvesztett mesebirodalom kapuján léptem volna be. Nem történt semmi, ami erre utalt, csak valahogy megváltozott minden. Nemcsak néztem, hanem láttam is. A madarak nyugodtan üldögéltek éjszakai pihenőhelyükön, mint fáradt kis virágok, amik éjszakára összehajtják szirmaikat. Egy sétáló párral találkoztam, akik egymás szemébe nézve haladtak tovább. Hang nem hallatszott, mégis minden róluk szólt. Mosolyogtam. Eszembe jutott, hogy pár hónappal ezelőtt még én is így éreztem egy lány iránt. Tévedtem. Nem ő volt az, akivel szavak nélkül is megértettük volna egymást. Csak reméltem. Megpróbáltam felidézni magamban a régi érzést, de meglepő dolog történt. Sehol nem találtam lelkem összetört tükreit, sőt a szobornak is hűlt helye volt. Valaki mégis ott volt. Hozzám bújt, és én átöleltem. Nem úgy, mint egy barátot vagy egy testvért.

Leülök egy padra és várom, hogy teljen az este, hátrahajtom a fejem, és a csillagokat nézem.

Hason fekszik, és a kezem önkéntelenül is elindul, hogy megérintse, hogy megtudja valóság-e amit lát a szem. Ott van. A pillangó szárnyának óvatosságával simítom végig a hátát. Megváltozik a világ. Színek maradnak, a könnyű zene, és a kezeim amint valami értehetetlen módon ősi mintákat rajzolnak a bőrre, és mozgatják a testet. Jóval több ez, mint egyszerű simogatás. Most én megszűnök, és berepülök a bőre alá, hogy jól érezze magát. Hogy elakadjon a szava.

Minden éjszakának megvan a maga varázsa. Akkor igazán teljes, hogyha nem leszünk vakok a világra. A hangok és a fények az illatokkal járják örök táncukat, és ha ezt észrevesszük, boldog életet élhetünk. Az ember érzelmei néha annyira központosulnak, hogy képtelen bármit is észrevenni a környezetében. A legerősebb képességét veszi előtérbe, és azzal akarja magáévá tenni, amit a legjobban szeretne. Vagy csak megtartani. Ez okozza a vesztét. Ennél jóval összetettebbek vagyunk, és ha valamit elfojtunk, akkor saját magunknak teszünk rosszat vele. A rossz összegyűlik, és egyszer kirobban. Természetesen a legrosszabb időpontban.

A világ tele van mesével. Körülöttünk mindenhol vannak tündérek, manók, koboldok, varázslatok, csak nem így hívjuk őket. Az őszinte szeretetnek, mostanában nem nagyon hisznek. Én nem tartozom hozzájuk. Eleinte nagyon nehéz felfedezni, hogy mit szeretsz fenntartás nélkül. Amikor viszont rájössz, akkor ragaszkodnod kell hozzá, és a boldogság útja ki van kövezve. Segíteni szeretnél, hogy boldoggá tegyél másokat. Neked ez okoz örömet. Énekelj, táncolj, szeress! És mi van akkor, amikor rossz a kedved? Találd ki, hogyan vidítsd fel önmagad. Amikor rád mosolyognak, mosolyogj vissza, és jó érzés lesz. Ha átölelnek, ne kívülről nézd magad, hanem szívből ölelj, ha pedig valaki megosztja veled a gondolatait, akkor hagyd, hadd járjon át szavainak varázsa, ne törd meg. A festők sem festenek bele egymás alkotásaiba, hát te is legyél művész, aki becsüli az alkotásokat. Az út, amin jársz a lábad alá simul, és te becsüld meg ezért. A szél nem szembefúj, hogy hátráltasson, hanem átölel, és táncol veled, és bármennyire is szeszélyes nézd ezt el neki. Királynő. Megteheti. Kinek nem esik jól egy forró nyári napon, egy kellemes langyos szellő?

Hazafelé ezt éreztem. Minden gyönyörű volt. Megértettem, hogyan kell figyelnem, és mire kell vigyáznom. Teljesen tiszta voltam, és meg sem próbáltam felidézni, milyen érzés másnak lenni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

syla - syla89@freemail.hu

2013.11.17 20:48

tán furcsán hangzik de segítettél visszatalálni magamhoz
köszönöm

István - Re: syla89@freemail.hu

2014.01.21 08:40

:) Örülök. Azt hiszem ez táplálja az írások születését.

syla - Re: Re: syla89@freemail.hu

2014.02.03 23:17

:) magam is írtam rajzoltam régen, segített megismerni önmagam és a világot, ami által képes voltam feldolgozni bizonyos dolgokat..
mások is megértették, mi jár a fejemben mert mindig is valamiért írásaimban jobban ki tudtam fejezni magam..
tehát köszönjük hogy megosztod velünk a te világod amely oly különleges :)

István - Re: Re: Re: syla89@freemail.hu

2014.02.07 12:08

Valóban nagy segítség az írás. Meg kicsit több is annál. Egyszer volt egy olyan vágyam hogy képekbe formálom (szavakba) az emberek világát. Mint egy filmet. Minden ember világa különleges, csak valahol hiányzik a varázslat. Pedig csak akarni kellene, és jönne. Szeretném. Aztán megszületnek a szavak, és új történet bukkan a felszínre. Mindenkinek szüksége van rá. A varázslatra. Örülök, ha látjátok az én varázslatom. Az életem.

syla - Re: Re: Re: Re: syla89@freemail.hu

2014.02.10 13:28

és ez egy vágyálom vagy meg is Írtad?
úgy gondolom hogy te egy tehetséges író vagy aki képes átlátni a szürke mindennapokon,te látod a világot az embereket (bár nem mutatod)...
képes vagy olyan dolgokat észrevenni amit más nem!
ha még nem írtad meg,tedd valóssággá a vágyad biztos vagyok benne hogy érdekes,tartalmas történetek születnének! :)

István - Re: Re: Re: Re: Re: syla89@freemail.hu

2014.02.10 13:49

Köszönöm. :) Egyenlőre terv. Álom. Meglátom. Szeretném.

fylemon - mindig18@gmail.com

2011.08.24 23:11

Szép....szeretem olvasni az írásaidat...különlegesek...

István - Re: mindig18@gmail.com

2011.08.25 08:19

Köszönöm. Azaz köszönik az írások, meg a bennük élő világ, azt hogy látod, és azt is hallod őket.